sadie - kék irónia {blue irony}

Élvezet, ahogyan az összekuszált szálak elzárják az illúzióvá vált utat
Gyönyört kutatok, majd elszaladok előle
Nevetek a művészetnek ismert gyöngeségemen

Mikor kérem azt a fájdalmat, melyet a körmeim okoztak a megsebzett mellkasomon
Impulzus, hogy közöljem, hogy élek és létezem

Ha igaz, hogy a letörölt könnyeim kétségeket fakasztanak
Képes voltam teljesen megfeledkezni róla
Teljesen egyedül vagyok a kétségbeesés hangjában, ölelve a nyomasztó fájdalmat

Miben hihetek? Nem baj, ha valaki szeretetét kérem? Megsemmisültnek tűnik

Rendben van, mikor olyasmi, mint a hamis tisztára mosás eltűnik a sötétségben
Már csak a hit alatt biztosan megroppanok
Még ha szavakat is váltunk, ezek nem érnek el engem
Lehunyom a szemeimet, rendben van, ha fájdalomban gyászolsz

Röviddel az után, hogy elvesztettem az utat oda, ahová menni akartam, és még mindig nem voltam megrémülve, elkezdtem kételkedni

Micsoda a rózsa színű jövő? Szúró ideál?
Rémült voltam és reszkettem a még nem látott világban
Még akkor is, ha teljesen elégeti a szívemet, még akkor is, ha szeretnék valakit
Valami, olyasmi, mint egy jelentés, újra és újra vissza lesz utasítva