gazetto - csalódás {mayakashi}

Időnként annyira életlen vagyok, hogy már a bőröm is szétszakad
A torkom érdes
Kinyitom szemeim, és elfogadom azt a varázslatot azért, hogy utána lassan darabokra törhessek

Fel kellett volna szabadítani a kétségeimet
Ez a kietlenség, mely semmit sem akar kérdezni
Egyedül csak a céltalanságot ölelem

A cseresznyefa szirmai, melyek megfeledkeztek színűkről, táncolnak
Még nem kezdtek el szabályosan megváltozni
Nem mintha bármit is akartam volna
Azért, hogy képes legyek felejteni

Tudtam az árulásról
Addig kellett bámulnom, amíg el nem aludtam
Emellett a mély hazugság mellett

Egyszerűen csak játszom a tehetetlent
Az önteltség elfordul
Már a kinyúló kezet sem láttam
Csalódottságban váltott csókok, és a sebek megbocsátottak
Mikor észrevettem, már megint senki sem volt itt

Az áradó nyugalomban nem várok válaszokra
Mikor ennek a pillanatnyi menekülésnek vége, úgy fogok tenni, mintha most mindent tudnák

Pusztán a nevetéstől, az elmosódott távolság túl szomorú
Mikor az utadban álltam, a csekély távolság túl gyengéd és hideg volt

Mint a szirmok, melyek színt váltanak
Ha eljön az idő, kérlek, emlékezz
Mint az elhervadt, leesett szirmok
Még ha el is jön az idő, kérlek, ne feledd