sadie - halvány kobaltkék {awaki gunjou}

Ahogyan a cseresznyevirág szirmai elszakadnak, a halvány karmazsin színű bőr fel lesz fedve
A terhes nő dülöngélve, összevissza mozog a nyomasztó sötétségben, miközben maga elé képzel egy mosolyt

Nedves lábak, piros limfa, ez az, amire emlékszel
Odakint eltűnt a nap
Lassú hang
Kobaltkék

Rám kacsintasz, mikor nyugovóra térek
Egy helyzet, mikor nem vagyok képes sírni, hiába szeretnék
Miért nem vagyok egy kicsit sem megrémülve?
Gyere most ide a melegbe

A felhőktől eltakart hold beárnyékol minket
Közel húztam magamhoz a hideg tested
Azt hittem sosem fogok felébredni ebből az álomból
Egy dallamot dúdolva, rururu…rarara…

Az áprilisi eső brutalitása
Miközben a bimbók nem virágoznak, a földre estem
Öntudatlanul az ajkaimba harapok ötször
Pusztán a fájdalom már nem elég

Rám kacsintasz, mikor nyugovóra térek
Egy helyzet, mikor nem vagyok képes sírni, hiába szeretnék
Miért nem vagyok egy kicsit sem megrémülve?
A melegben…

Mennyire keresed a fényt? – kérdezted tőlem sikoltva
A messzeségben, egy kis élet alig mozog a halvány kobaltkékben…