gazetto - csendes irigység {calm envy}

Úgy tűnik, hogy a zuhogó esőtől melankolikussá válok
Vajon kinek az álma ez az ígéret? Vajon kinért van ez az álom?

「Mindenedet látni akarom.」 「Mindenedet szeretni akarom.」
Kérlek, tedd meg értem

Mikor ujjaink összefonódnak, mindig jön egy ismeretlen illat a másik kézből
「Mindenedet látni akarom.」 「Mindenedet szeretni akarom.」
Hiába lélegzem rendszeresen, olyan, mintha darabokra hullanák

Ha ezeknél a szavaknál mélyebben szeretnél
Akkor is hinnék neked, ha csak előttem állnál
A hirtelen megjelent múltban, egyszerű volt, valahányszor érintkeztünk
Az üres helyben, melyet nem vagyok képes betölteni, a könnyek folynak

Úgy látszik, elmenekülsz a belsőmtől, te, ki akkor is mellettem vagy, amikor békésen ölelkezünk

「Mindenedet látni akarom.」 「Mindenedet szeretni akarom.」
A válasz egy mosolyba fullad
「Nem szeretsz, a mindennapi árnyék, amikor elveszett」
Minél inkább képtelen vagyok eltűntetni őket, annál inkább a karjaimban tartom őket

Ha annak ellenére is képes lennél szeretni, hogy hozzád vágtam azokat a szavakat
Akkor is hinnék neked, ha csak előttem állnál
A hirtelen megjelent múltban, valahányszor hozzámérsz, fáj
Azt akarom, hogy szeresd az üres belsőm
Letörlöm könnyeim, hogy ne vehesd észre őket

Már nincs semmi több, amin nevethetnél előttem

Mert (mi) már nem vagyunk többé, csak rejtegetjük a búcsút
Veled akarok lenni, emiatt a „búcsú” miatt (együtt) sírni (veled)
Szívesebben felejtenék, mintsem a múlton gondolkodnák
Most pedig hagyj ebben az üres helyben
Ne kergesd azokat a rég elmúlt napokat

Ne hagyj többet, mint ami már eleve itt maradt
„Legalább...”
Ebbe a búcsúba kapaszkodva
Alszok, miközben ebbe (a búcsúba) kapaszkodom
És a gyenge melegem elenyészik, mint a cigaretta (füstje)

Egy személy, aki szerette a soha vissza nem térő napokat

*A szám egy nő szempontjából van írva, aki nem akarja, hogy a szerelme elhagyja