LM.C - a hajnali múzeum 4 {the midnight museum4}

Senki sem látta még ezt a helyet, a képzelet Paradicsomát
Egy szabályszerű ritmusban, egyre csak nő
Ez a hely, fent és lent, jobb és bal nélkül

Az üstökös suttogva elsuhant az ablak előtt
Egy gyengéd üveg könnycsepp, egy elszakíthatatlan pókháló
A négyszögű hold csak forog tovább
Az erdőben, ugyanabban az időben egy tó
Egyensúlyozni fogunk egy zongorahúron
Ha megvakítjuk a szemeinket azért, hogy a húron járhassunk
A félelem lassan el fog tűnni

Mona Lisa, Vénusz, ne sírjatok
Gyertek velem, kilépve az unalmas képkeretek közül
Egy soha nem látott világba menekülünk
A térkép, melyet valaki rajzolt már nem pontos többé
Be vagyunk börtönözve a szokásos érzelmekbe
Hajlandóak arra, hogy bármit elfelejtsünk

Az apró, szikrázó fények, melyek az éjszakában folynak
Lettek az útjelzőink a teljes sötétségben
Egy hely “jövő”, “múlt” és “jelen” nélkül
Lassan elhagyjuk a kijáratot
Ha követjük a pöttyözött árnyékokat
El fogjuk felejteni hogyan térjünk vissza ugyanabba az időbe

Szeszélyek, Jézus, próféciák, túlzottan fokozódnak
Senki sem vállalná a felelősséget, ha balesetek történnének, vagy elvesznénk félúton, mivel mi választottuk, hogy itt legyünk
Papaya, mangó, eper
Nem valószínű, hogy választok egyet közülük
Ez a vágyaim őrülete
A másik gyomrom* mindig üres

Mona Lisa, Vénusz, kérlek, ne menjetek el
Kérlek, ne hagyjatok egyedül
Mindig az álom legfontosabb részeinél ébredünk fel
"Erkölcs Megtört Haladék" Senkit sem érdekel, akármi is ez
A szabadság már telített
És már hozzászoktunk ahhoz, hogy unalmasak legyünk

* Japánban azt emberek azt mondják, hogy van egy “másik gyomruk” csak a desszerteknek