Szerettelek, akárcsak azt a szelíd hangot is
Szerettelek, akárcsak azt a kissé hullámos hajat is
Szerettelek, akárcsak a gesztenyebarna szemeidet is
Szerettelek, és még most is szeretlek
Mikor lehunyom a szemeimet, nevetsz
Akárcsak aznap, közel akarlak húzni magamhoz
Azoknak a gyönyörűen boldog időknek vége
Hiába nézek vissza, nem vagy ott
A sebek, amik felemésztettek, még mindig fájnak
Még most is víz hangzik a gyengéd hangod
Kérlek, engedd, hogy sírjak kicsit
Búcsú attól, akit mindenkinél jobban szerettem
Szerettelek téged, ki bárkinél könnyebben elsírta magát
Szerettelek, amikor duzzogtál, valahányszor sikerült becsapnom téged a régi trükkjeimmel
Szerettelek, a makacs, lángoló féltékenységedet
Szeretlek, még akkor is, ha olyannak is szerettelek
„Annyira utállak” – ezt mondva, nevetsz
Kedvessé váltál a számomra mikor megöleltük egymást
Még azokban az időkben, a szokásos gyengeségeddel
Megcsókoltál
Még így is, hozzászoktam „szeretni”
Biztosra vettem a gyengéd hazugságaidat
Még mindig annyira önzően
Elmentem, és magadra hagytalak
Aznap, visszafojtottad a könnyeidet
„Utállak! Tényleg utállak!” – mondtad remegő ölelésbe húzva engem
Még ha tudtam is, hogy hazudsz
Becstelenségemben úgy tettem, mintha egyáltalán nem venném észre
Kimondtad, a végső hazugságod
Letörölted őket, azokat az utolsó könnycseppeket
Megmondtam, hogy vége lesz, pirkadat előtt
Odakint, jéghideg eső
Aznap, visszafojtottad a könnyeidet
„Utállak! Tényleg utállak!” – mondtad remegő ölelésbe húzva engem
Még ha tudtam is, hogy hazudsz
Becstelenségemben úgy tettem, mintha egyáltalán nem venném észre
A sebek, amik felemésztettek, még mindig fájnak
Mivel ezek az utolsó érted hullajtott könnyeim
Kérlek, engedd, hogy sírjak kicsit
Búcsú attól, akit mindenkinél jobban szerettem
Hiszek. Kérlek, mondd el, Jézus krisztus
Miért születtem?
Miért élek?
Nos, nincs bűntudatom?
1. Büszkeség
2. Falánkság
3. irigység
4. Mohóság
5. Lustaság
6. Bujaság
7. Végül pedig a harag
A hét halálos bűn, amiről tanítottál
A FEKETE LISTÁN vagyok?
Amiképpen a fény és sötétség együtt létezik
Megpillantottam az árulást és a szerelmet
Csupán a gyönyör és a bűnbánat megismétlődése
Egyedül csak téged szerettelek
Egy videó felvétel, melyen hirtelen megakadt a tekintetem- Te, üres szemekkel lovagoltál valaki máson
A csípőitek „bujasággal” összedörgölőztek – aznap volt a szülinapom
Megőrülve az „irigységtől”, a „harag” is egy bűn?
Hallod a hangom? Elér az imádságom? Jézus Krisztus!
Nem kell a mosolyod. Csak válaszolj. Megtennéd, kérlek?!
Amiképpen a pusztulás és az újjászületés együtt létezik
A kétségbeesés és reménység zűrzavarba hullik
Az istenek és démonok suttogásai jönnek és mennek
Úgy teszek, mintha nem látnám azt, akit a szemeim előtt bántalmaznak, magamat bántalmaztam
„Ments meg” – még ha ezek a szavak fájnak is
Igazság helyett azt játszottam, hogy a biztonságban nem vagyok megbántva
A bűnöm nyamvadt a „lustasgban”?
Hírek a televízióban:
„Egy újabb fiatal élet el lett lopva”
Már csak az is, hogy fájdalmat érzek
„büszkeség”, nem?
Tényleg léteznek olyanok, akik sosem hibáznak?
Ha a választ keresem, „mohó” vagyok?
Az első éjszaka, mikor megmutattad magad nekem
A hajad csuromvizes volt
A szívem sírt
Miközben közel tartottalak
Újra és újra a magányomba zuhantam
Valószínűleg, csak az ajkaimmal
Nem tudok válaszolni neked
Még ha hiszek is a lázban égő bőrömnek
Lehunyva a szemeimet, azt hittem
(Hogy) az imádságaim meghallgattattak,
Bizonyára, még mindig mélyen szeretlek
Nem tudom, nem tudom mi lett belőlem
Végtelenül, végtelenül a reszkető szívem
Megőrülök a karjaidban, teljesen össze akarok törni
Mennyire kéne törődnöm veled? A könnyeim nem fognak elapadni, de miért?
Az ujjaim
Lecsúsznak az inged hátulján
Téged hívlak, mint egy szédülő vihar
Amint megtaláltam, amit kerestem, utánad nyúlok
A melegség, amiről biztos voltam, hogy régen megvolt
Bizonyára az irántad érzett szerelmem még mindig ég
Annyira fájdalmas, fájdalmas, ez a rekedt hang
Fojtogató, fojtogató ez az éjszaka, mely nem fog elhalványulni
Egy szent álom, ahol együtt lehetnénk
Nem akarok ennek a hazugságnak a része lenni
Mennyire kéne erősnek lennem?
Eléggé erős ahhoz, hogy kitörjek ebből a fájdalomból
Nem tudom, nem tudom mi lett belőlem
Végtelenül, végtelenül a reszkető szívem
Megőrülök a karjaidban, teljesen össze akarok törni
Mennyire kéne törődnöm veled? A könnyeim miért nem fognak elapadni?
Emberek, tele mohósággal
Sosem hoznak áldozatokat
Sosem tesznek semmit
De többre vágynak, mint amennyire szükségük van
Az emberek annyira bűnösek
Úgy tesznek, mintha szeretnék az igazságot
Másokra neheztelnek
De magukra sosem
Eljátszanak egy szent életet
Azzal fenyegetnek, hogy elveszik az életüket
Vért pocsékolnak, hogy felhívják mások figyelmét
De haboznak, hogy tényleg megtegyék
Nem ismerik az életet, mint egy okot
Gyermekben fogan meg egy másik gyermek
Megfogan, pusztán azért, hogy megfojtsák
Hogy vagy képes még mindig élni?
Ha most még életben vagy
Ha nem hazudsz…
Rosszat álmodok
Lehetséges, hogy csak magadat szereted?
Mondd, hogy tévedek!
Rosszat álmodok
A szereteted nem azokért van, akikért mondod
Ismerd be, csakis magadért van
Az emberek mind gyengék
Utálnak szenvedni
Nem szeretnek, csak színlelnek
Hogy felmentsék magukat a gaztetteik alól
Azt mondod, harcolsz a gyöngéért
De a rimánkodásaid csak a látszat
A saját bűneidet egyszerűen csak letagadod
Ki vagy te, hogy egy bűntett felett ítélkezz?
Előadást tartasz az állatok jogairól
De mégis élvezve fogyasztod a húsukat
A földért harcolsz
De a tűz okozta kárnak mégsem lesz sosem vége
Rosszat álmodok
Lehetséges, hogy csak magad szereted?
Mondd, hogy tévedek!
Rosszat álmodok
Csak magadat szereted, úgy teszel, mintha jó lenne
Mondd, hogy tévedek!
Az én játékomat akarom játszani
Le tudsz mondani a lelkedről, a hírnevedről és a büszkeségedről?
Az igazság nevében
Az én játékomat akarom játszani
Le tudsz mondani a tisztességedről a szeretetért?
Most már nem vagy annyira biztos?
Ez az, ami az embereket gyengévé teszi
Rosszat álmodok
Lehetséges, hogy csak magad szereted?
Mondd, hogy tévedek!
Rosszat álmodok
A szereteted nem azokért van, akikért mondod
Ismerd be, csakis magadért van
Az én játékomat akarom játszani
Le tudsz mondani a jövődről, a lelkedről és az aranyadról?
Azokért, akiket azt mondod, szeretsz
Az én játékomat akarom játszani
Képes vagy képviselni a szeretetet?
Ahogyan hátat fordítasz, hátat a tisztességnek
Tudom, hogy nem vagyok képes rá, hiszen én csak egy ember vagyok
Magányosan a holdfény árnyékban
Annyira szomjazok…
A gyümölcs, melybe beleharaptam
Elbűvöl az édes, édes, de halálos mérgével
Fekete cseresznye, szeretkezz velem
Add nekem magad
Bennem kell hagynod a magod* azért, hogy aztán újjászülethess bennem
Nem baj, ha nem szeretsz, hiszen én sem szeretlek téged
Ne tegyél még ennél is boldogtalanabbá
Ketten, ezzel a történettel
Egyszerűen csak egy kicsinyes csipkelődő megjegyzés, útban valami más felé
A szíved továbbra is egy rejtély marad…
A letörölt könnyeim magyarázzák a karjaidban eltöltött éjszakákat
Vörös rúzsfolt az inged gallérán
Csókolj és mélyen emészd fel a szavakat
Ragyogás… egy kellemes illat, mely viszont nem az enyém
Nem tudom elhinni…
Azoknak a csípőknek a mozgását
Még, extázis, újra
Miközben te a szárnyakon dolgoztál
Én remegésért könyörögtem
Egy nyilvánvaló botrány, közelről tanulmányozott ajkak
A lassított felvétel mélyen megbélyegezett engem
Még ne hagyd abba, csókolj meg! Nem bírok távol maradni tőled
Még ne hagyd abba, csókolj meg! Ah~ gyere** belém
Fekete cseresznye, szeretkezz velem
Add nekem magad
Hagyd bennem a magod
Nem baj, ha nem szeretsz, hiszen én sem szeretlek téged
Tegyél ilyen boldogtalanná
Tiltott terület
Most nem tudok elszakadni tőled
Érzem, fekete cseresznye
Nem tudom elfelejteni a sóvárgó csókod ízét
Még ne hagyd abba, csókolj meg! Nem bírok távol maradni tőled
Még ne hagyd abba, csókolj meg! Ah~ gyere belém
Fekete cseresznye, szeretkezz velem
Add nekem magad
Hagyd bennem a magod!
Nem baj, ha nem szeretsz, hiszen én sem szeretlek téged
Tegyél ilyen boldogtalanná
Fekete cseresznye, add nekem…
Fekete cseresznye, adj még többet belőle…
Noha az igazság az, hogy mindig is szerettelek
A mi rövid történetünk, egy kicsinyes csipkelődő megjegyzés, útban valami más felé
Ezzel, végül mégis…
Néha így emlékezz rám
Keresem a szavakat, amiket mondhatnák neked, miközben elalszol
Üveg szárnyakkal, eltorzított hanggal
Megígérem neked, hogy tovább fogok élni, ilyen gyengén, amilyen vagyok
Imádkozom a holnaphoz, mely sosem fog már eljönni a számodra
Mennyire voltál rémült miközben távol voltunk egymástól?
Az ujjaim megérintik könnyeid
Elrejtettük a szerelmünk, és távol tartottuk magunkat egymástól
Csak úgy hátat fordítottunk egymásnak
És egymás mellett beteljesületlenek voltunk
Annyira éreztem ezt, hogy szinte már fájt
Mikor vékonyodtak el ennyire a kezeid?
A jel, mely a tavaszra vár
Ebben az ágyban, melyet úgy tűnik, nem akarsz elhagyni Születik egy újabb emlék
AJÁNLOM AZ OLDALT
