A fagyott lelkem kezd megolvadni
Hirtelen a virágok remegni és virágozni kezdenek
Az érzékenységem darabokra törik
Újra meg újra megreped
A hűvös szél kiábrándít engem
Az idegesítő rossz szokásom
Az erkölcstelen kör nem szakad meg
Törj össze… törj össze
Kérlek, ölj meg a gyönyörű kezeddel
Törj össze… törj össze
Mielőtt összetöröm az elméd
Törj össze… törj össze
Kérlek, ölj meg a gyönyörű kezeddel
Törj össze… törj össze
Mielőtt összemocskolom az elméd
Mindig csak felejteni akarok
Sosincs egy hely, ahová menekülni lehetne
A feketeség és a fehérség összetéveszthetetlenül vonaglik a fejemben
A ketyegő másodpercek keze megkésve éri el a fülcimpát
Megállás nélkül ömlenek
A látomásaim nem fognak eggyé válni
A hűvös szél kiábrándít engem
Az idegesítő rossz szokásom
Az erkölcstelen kör nem szakad meg
Törj össze… törj össze
Kérlek, ölj meg a gyönyörű kezeddel
Törj össze… törj össze
Mielőtt összetöröm az elméd
Törj össze… törj össze
Kérlek, ölj meg a gyönyörű kezeddel
Törj össze… törj össze
Mielőtt összemocskolom az elméd
Kérlek, töröld el a létezésem
Imádkozom a boldogságodért
Mielőtt megölöm az elméd
Időnként annyira életlen vagyok, hogy már a bőröm is szétszakad
A torkom érdes
Kinyitom szemeim, és elfogadom azt a varázslatot azért, hogy utána lassan darabokra törhessek
Fel kellett volna szabadítani a kétségeimet
Ez a kietlenség, mely semmit sem akar kérdezni
Egyedül csak a céltalanságot ölelem
A cseresznyefa szirmai, melyek megfeledkeztek színűkről, táncolnak
Még nem kezdtek el szabályosan megváltozni
Nem mintha bármit is akartam volna
Azért, hogy képes legyek felejteni
Tudtam az árulásról
Addig kellett bámulnom, amíg el nem aludtam
Emellett a mély hazugság mellett
Egyszerűen csak játszom a tehetetlent
Az önteltség elfordul
Már a kinyúló kezet sem láttam
Csalódottságban váltott csókok, és a sebek megbocsátottak
Mikor észrevettem, már megint senki sem volt itt
Az áradó nyugalomban nem várok válaszokra
Mikor ennek a pillanatnyi menekülésnek vége, úgy fogok tenni, mintha most mindent tudnák
Pusztán a nevetéstől, az elmosódott távolság túl szomorú
Mikor az utadban álltam, a csekély távolság túl gyengéd és hideg volt
Mint a szirmok, melyek színt váltanak
Ha eljön az idő, kérlek, emlékezz
Mint az elhervadt, leesett szirmok
Még ha el is jön az idő, kérlek, ne feledd
sadie - dustin balfasz élete {dustin' fucker life}
Egy képzeletbeli világban, a valóság hazudik
A politikusok világa megrendíthetetlen szövetségekből áll
Egy portré, melyet még csak nem is zűrzavarnak hívnak
Tehetségesen robbantok ki pletykákat
Meggyilkolt tinédzserek
Gondjaim vannak az elmém irányításában
Repeszd meg a fejed!
A dicsőség egy idegesítő hírnév, nyugodt intellektuális tinédzserek
A szaporodás egy arcátlan kép, kurva lány
A vakság tulajdonképpen egy elrejtett valóság, melynek a szerkezete az agyad által van kitalálva
A hozzájárulás egy az álarcaink közül, mely bizonyos ártatlanságból áll
Lőjünk rá az ellenség maszkjára
Törjünk ki a legmagasabb falak közül
Kapaszkodjunk a hazugságokba és a valóságba
Ragyogjunk fel az elmédben
Mikor a szívedben felkel a nap
Mutasd meg igazi szereteted
Nem vagy egyedül, ezért nem sírsz
Túl őrült, hogy elfelejtsd a tényt
Kellemes vagyok, és mosolygok a többi emberre, sírok, miközben megölöm a saját érzelmeimet
A jövőm gondok felé vezet, miért születtem meg egyáltalán?
A tilalom egy meghasadt viselkedés, az impulzusaim a mentális instabilitásomnak megfelelőek
Tudom jól, hogy a legrosszabb dolog a magányos tökély
A kifogások csak a magányos éjszakáim buta részei
Elfelejtettem, mi az együtt-élés
Testi vágy, szexuális vágy, bemaródás, szerelem, részvét, erőszak, megőrülök
Az összes dalszöveg közül, ezt találtam az egyik legnehezebbnek, pedig ha rendesen emgfigyeljünk, van valamennyi értelme. Viszont ezúttal Mao elég hosszú mondatokat használt, amit kicsit nehéz volt megfogalmazni úgy, hogy értelme is legyen. És még valami~ a szövegnek csak úgy volt értelme, ha néhány helyre vesszőt raktam o.o
Még így sem sikerült teljesen értelmesen lefordítani, de higgyétek el, mindent beleadtam~ és végül is tőle igazán megszokhattuk az ilyen szöveget <3
Senki sem látta még ezt a helyet, a képzelet Paradicsomát
Egy szabályszerű ritmusban, egyre csak nő
Ez a hely, fent és lent, jobb és bal nélkül
Az üstökös suttogva elsuhant az ablak előtt
Egy gyengéd üveg könnycsepp, egy elszakíthatatlan pókháló
A négyszögű hold csak forog tovább
Az erdőben, ugyanabban az időben egy tó
Egyensúlyozni fogunk egy zongorahúron
Ha megvakítjuk a szemeinket azért, hogy a húron járhassunk
A félelem lassan el fog tűnni
Mona Lisa, Vénusz, ne sírjatok
Gyertek velem, kilépve az unalmas képkeretek közül
Egy soha nem látott világba menekülünk
A térkép, melyet valaki rajzolt már nem pontos többé
Be vagyunk börtönözve a szokásos érzelmekbe
Hajlandóak arra, hogy bármit elfelejtsünk
Az apró, szikrázó fények, melyek az éjszakában folynak
Lettek az útjelzőink a teljes sötétségben
Egy hely “jövő”, “múlt” és “jelen” nélkül
Lassan elhagyjuk a kijáratot
Ha követjük a pöttyözött árnyékokat
El fogjuk felejteni hogyan térjünk vissza ugyanabba az időbe
Szeszélyek, Jézus, próféciák, túlzottan fokozódnak
Senki sem vállalná a felelősséget, ha balesetek történnének, vagy elvesznénk félúton, mivel mi választottuk, hogy itt legyünk
Papaya, mangó, eper
Nem valószínű, hogy választok egyet közülük
Ez a vágyaim őrülete
A másik gyomrom* mindig üres
Mona Lisa, Vénusz, kérlek, ne menjetek el
Kérlek, ne hagyjatok egyedül
Mindig az álom legfontosabb részeinél ébredünk fel
"Erkölcs Megtört Haladék" Senkit sem érdekel, akármi is ez
A szabadság már telített
És már hozzászoktunk ahhoz, hogy unalmasak legyünk
* Japánban azt emberek azt mondják, hogy van egy “másik gyomruk” csak a desszerteknek
A pusztán kiolvashatatlan betűkből álló leveled
Találkozni akarok veled, akarom, hogy a saját száddal mondd el nekem
Nem szeretem a fehérséget, amihez már hozzászoktam
A sóhajtásaim is visszhangoznak
Annak ellenére, hogy nem lehet megmenteni engem, bárcsak ismerném az ég színét
Egy nap szeretném elfelejteni ezeket a nehézséges lélegzetvételeket
Úgy néz ki, az erőm arra, hogy képes legyek felejteni, teljesen kiszáradt
Ha a „meredek reggel”t énekled
Az álmom ezeknek a tüskéknek a mentén fog haladni
Egy kötelék, mely összezavarja a testem
Úgy tűnik, az elme is alszik
Az arcomat megérintő hév annyira kedves és gyengéd volt
A félhomályban látott árnyékok élénk színű álmok voltak
A szemeimben tükröződsz
Még akkor is, ha eljön az a nap, amikor szem elől tévesztelek majd
A szemeimbe leszel égetve
A napok, amikor a fény átszűrődik a fák között és te nem fogtok velem tartani
Az elmaszatolt fehérség reszket
Úgy néz ki, hogy már a szavakat is elfelejtettem
A könnyek folynak, hová mentél?
Kiáltsd a nevem!
Ölelj addig, amíg már majdnem összetörök
Ennél jobban csak attól félek, hogy elveszítelek
Hol énekelsz rólam?
Hiába erősen próbálok hallani, csak az instabil pulzus visszhangzik
Úgy tűnik, az elme is alszik
Nem tudok visszaemlékezni a hőmérsékletre, mely az arcomon kellett volna, hogy maradjon
A félhomályban látott árnyékok a rideg színű valóság volt
Ezer nagyon apró madár
Közelebb visz a kívánságodhoz
Anélkül, hogy viszonoznám a mosolyt
Az emlékem, melyben a lélegzetvételeimet számoltam utolsó pillanataimban
Hallom a hangod
A reggelen, amikor mindent elveszítettem
„Ketten, kik nem lehetnek egyek”
Ha meghalok, biztosan sírni fogsz
De a könnyek megszáradnak az idő elteltével
Nincs szükségem gyászra
Mert az ember abban a magányban hal meg, amibe beleszületett.
A lélegzetvételem el lett pocsékolva
A halál véget vet a magányból való kiszabadulás reményének
Lehetséges, hogy a szerelem miatt, a fájdalom az őrület alakját veszi fel
Az idegenek, akik azért búslakodtak, mert magamat bántottam, nem többek néhány megjátszott embernél
Az igazság között elrejtett hazugságok miatt a fehér szívem feketévé változott
Ha ily módon elhamvadnak…
Legalább könnyeket szeretnék hullatni végre
Azok a megtört emlékek…
Legalább könnyeket szeretnék hullatni végre
Minden ember magányos
Az emberek egy olyan világban élnek, melyet maguk közt építettek
És különböző kapcsolatokat építenek, melyeket aztán elárulnak
A szívem zúg, mióta elváltunk, ez a bizonytalan érzés folyamatosan visszatér hozzám
A sajnálkozás és a távolság nem számít
Vajon mit csinálsz éppen? Rendben vagy?
Az érzések, melyek kezdtek a feledésbe merülni
Olyanok, mint azok a napok, amikor még fiatal voltam
Újragondoltam, nem akarok bánatos lenni miután nem továbbítottam neked az érzelmeimet
Nem számít, mennyire utálod az embereket, vagy mennyire remeg a megsebzett tested
Meg foglak védeni, és melletted leszek
Rejtélyes, ahogyan ezt érzem
Ha csak 10 másodperc ereéig képes lennék visszatartani a lélegzetemet
Holnap képes lennék találkozni veled
Unatkoztam a veled töltött, pótolhatatlan napok alatt
Mire feleszméltem, már rég elmúltak
És a csüggedés elvakított
Azonban van valami, ami nem fog eltűnni
Egy nagyon fontos dolog, melyet nem láthatsz
Nem gondolod, hogy az emberek szeretete egy múló dolog?
Miután leéltük ezt az életet, nem maradnak szavaink, amikkel ezt megcáfolhatnánk
Azt mondtad, magad ellen fordítottad az egész világot
Hogy egy kóbor kutya vagy, ki mindenét elvesztette
De mivel ez nem számít
Melletted fogok énekelni
Ha képes vagyok előre lépni akár egy millimétert is
Hagyd, hogy megszáradjon a hangom és csökkenjen a testem*
Könnyű ezt kimondani most
Az évszak hideggé vált, anélkül, hogy észrevettem volna
Csak a szívem meleg még valahogyan
Az álom, melyben elveszítettelek, megrémített
De mikor könnyezve felébredtem, rendben volt
Most már képes vagyok így gondolni rá, anélkül, hogy megérintene
Továbbra is reménykedni fogok
Szinte már büszke akarok lenni arra, hogy ez ennyire fontos volt nekünk
Azt mondtad, már nem emlékszel, hogyan kell szeretni
Hogy elzártad a szavakat, melyeket továbbítanod kellett volna
Itt, megesküszöm neked, vezetni foglak téged
Ne felejtsd el, emlékezz rá, kapaszkodj mindenbe, amit együtt kerestünk
Köszönetet fogok mondani neked az örökkévalóságért
A műanyag nap beágyazódott
A kijavított, kékszínű égen lebegve
Ez a világ fura
A kettőnk találkozása
Biztosan az Isten szeszélye volt
Gyere, táncoljunk, miközben ezekbe a mérgezett alma ízű cukorkákba harapunk
A kristálytiszta lábnyomok megírják a jelszavat
Az égető kívánság a szél hátán száll
Mint az a felhő, mely az esti eget nézi
Bárcsak én énekelnék, te pedig táncolnál
Ennél a csillagos égnél
Erről szól az egész
A drámai napok
Gépesített bábúkkal vannak tele
Még csak fel sem tűnt nekik, hogy a nap keleten ment le
Minden lehetséges
De mért vagyok még mindig elveszve?
Aludjunk
A mázos, felkelő hold erre utasít minket
A végtelen dalt fogom énekelni az elválásunk éjszakáján
Kérlek, várj rám, ez csak a tiéd
Ha az átszűrődő fény képes átjutni a tejúton
Biztosan a szivárvány színeibe volt festve
A hullámok eltűntek a tengerből
Mosolyogsz, mellettem
Oh, idő, kérlek, állj meg
Egy árnyéknélküli felállás sétál a folyópart mentén
Bárcsak itt lennél
Képes lennék meghalni érted
De már eleve halott vagyok
Az égető kívánság a szél hátán száll
Mint a felhő, mely az esti eget nézi
Bárcsak én énekelnék, te pedig táncolnál
Senki sem látja ezt az alakot
Senki sem hallja ezt a hangot
Mikor az éjszakának vége
Már nem vagy mellettem
Erről szól az egész
凛 -the end of corruption world- - mintha az örökkévalóság létezne {as if forever exists}
„Van valami, amit szeretnék elmondani neked, ki szeretett engem”
A könnyek, melyeket aznap hullajtottál
Felolvasztották fagyott szívemet
Látva, hogy mindenki ragyog
Mindig azt hittem
A bátorság, hogy erősen útnak induljak
Bárcsak meglenne [a bátorságom erre]
Azonban, azonban
Nem voltam képes rá
Mert nem tudtam elszakadni a múlttól
Hallottam, az éjszakai égben eltűnő csillagok hangját
Mindig elbájoltak engem
Ismét, feltettem a kívánságom
A széllel ábrázolva [azt]
Hiányzó dallam
Szépiaszínű ég
Hiányzom?
Nem felejtelek el
Lehunytam szemeim, és visszaemlékeztem az el nem múló nyomokra
A hely, ahová eldöntöttem, hogy „egy nap eljutok oda” erőtlenül ragyog a messzeségben
Gyengéden, gyengéden, kitártam szárnyaim
Mert ez az egyedüli hely, ahová visszatérek
Azt gondoltam, hogy többé már csak az álmainkban találkozhatunk
Bocsáss meg
Attól szenvedtem, hogy mindig elzártam igazi szándékaimat
Hallottam, az éjszakai égben eltűnő csillagok hangját, és felálltam
A változás sürgető pillanatában, egy ígéret…
A dal elér téged
Most, ha lehunyom a szemeim
Látom, ahogyan az ég terjedelme lebeg
Igen, örökké…
AJÁNLOM AZ OLDALT
