Féltem a magánytól, attól, hogy arra sem leszek képes, hogy megtaláljalak
Az ideál, hogy hiába akarom, nem leszek képes elérni téged, hullámzik
A zuhogó esőben, az ablakon tükröződik a szűnni nem akaró könnyek színe - átfedő valóság
Ez egy olyan búcsú mely a nem véletlen szükségletből fakad?
A hangom nem ér el téged, még ha szeretne is visszatérni, nem képes rá
Hátat fordítva a valóságnak és egy mosolyt erőltetve
Nincs egy válasz vagy bármi más felgyorsult szavaimra
Könnyek között ordítok, az elérhetetlen emlékeim megtörnek
Kérlek, vedd észre azt, ahogyan magamat kínzom, és a felgyülemlett könnyeim ígéretét
„Semmi szükségem bizonytalan szerelemre vagy bánatra” majdnem megfulladva a gúnyban, elrejtettem az igazi szándékomat
A legfontosabb dolgok könnyedén kicsúsztak a markomból és eltűntek
A legégetőbb vágyam éjszakája, mely képes volt kivirágozni a magányomban
Mindent elveszítve, magányossá váltam
Mozdulni sem vagyok képes a gyöngeségben, értem, hogy nem halhatok meg
Valaki, kérem, mondja el, miért élek, és mi az életem értelme
Ebben a nyugalomban pusztán csak az eső visszhangzik
Az ígéretünk második része, a hajnal már elmúlt
A legégetőbb vágyam éjszakája, mely képes volt kivirágozni a magányomban
Nincs egy válasz vagy bármi más felgyorsult szavaimra
Könnyek között ordítok, az elérhetetlen emlékeim megtörnek
Kérlek, vedd észre azt, ahogyan magamat kínzom, és a felgyülemlett könnyeim ígéretét
Mozdulni sem vagyok képes a gyöngeségben, értem, hogy nem halhatok meg
Valaki, kérem, mondja el, miért élek, és mi az életem értelme
Soha többé nem tudok visszafordulni – viszlát, kedvesem
Hercegnőként viselkedő kövér lány, egy ronda plüsst cipelve körbe-körbe
Egy beképzelt ember, aki nevetséges és azért erőlködik, hogy jó hazug legyen
Te nevetsz a legjobban, mert te lettél legutoljára közszemre téve
Túlkésőn eltűntem a szemeid elől, mert úgy éreztem, hánynom kell
Egy megtévesztő történet büszke írónője vagy?
Éljenzés, egy feljegyzés arról, hogy szó szerint tehetséges vagy a csillogó hazugságok elterjesztésében
Te nevetsz a legjobban, mert te dicsérsz legutoljára
Túlkésőn eltűntem a szemeid elől, mert úgy éreztem, hánynom kell
Ismeretlenek, a brutalitás, amivel kieresztitek az arcátlanságotokat, lesokkol
Kérlek, vedd észre az édes mosolyomat, a végén a kihasználásom és megerőltetéseim törvényen kívüliek lesznek
Te nevetsz a legjobban, mert te érted meg legutoljára
Túlkésőn eltűntem a szemeid elől, mert úgy éreztem, hánynom kell
Senki sem szeret téged szívből
Senki sem ment meg téged A.HA!
Ha nem érted meg, rendben van
Valaki lehet nevet rajtad
Valaki le van nyűgözve A.HA!
Minden rendben van, csak menj már el
Halálos álarcosbál
Mozgó babák, melyek extázisban táncoltak
Mint egy pók, odatapadva a mérgező hálójához
Hallom a megsemmisített hangod pulzusát
A sellő, mely elvesztette a célállomását, sír
Az életéért könyörgő gazember siránkozása
Mint az óra mutatója, fejjel lefelé lógsz
A rossz hangzás szöcskéje énekel
Bámuljuk a gyertyát addig, amíg teljesen el nem ég
Élvezet, ahogyan az összekuszált szálak elzárják az illúzióvá vált utat
Gyönyört kutatok, majd elszaladok előle
Nevetek a művészetnek ismert gyöngeségemen
Mikor kérem azt a fájdalmat, melyet a körmeim okoztak a megsebzett mellkasomon
Impulzus, hogy közöljem, hogy élek és létezem
Ha igaz, hogy a letörölt könnyeim kétségeket fakasztanak
Képes voltam teljesen megfeledkezni róla
Teljesen egyedül vagyok a kétségbeesés hangjában, ölelve a nyomasztó fájdalmat
Miben hihetek? Nem baj, ha valaki szeretetét kérem? Megsemmisültnek tűnik
Rendben van, mikor olyasmi, mint a hamis tisztára mosás eltűnik a sötétségben
Már csak a hit alatt biztosan megroppanok
Még ha szavakat is váltunk, ezek nem érnek el engem
Lehunyom a szemeimet, rendben van, ha fájdalomban gyászolsz
Röviddel az után, hogy elvesztettem az utat oda, ahová menni akartam, és még mindig nem voltam megrémülve, elkezdtem kételkedni
Micsoda a rózsa színű jövő? Szúró ideál?
Rémült voltam és reszkettem a még nem látott világban
Még akkor is, ha teljesen elégeti a szívemet, még akkor is, ha szeretnék valakit
Valami, olyasmi, mint egy jelentés, újra és újra vissza lesz utasítva
Ahogyan a cseresznyevirág szirmai elszakadnak, a halvány karmazsin színű bőr fel lesz fedve
A terhes nő dülöngélve, összevissza mozog a nyomasztó sötétségben, miközben maga elé képzel egy mosolyt
Nedves lábak, piros limfa, ez az, amire emlékszel
Odakint eltűnt a nap
Lassú hang
Kobaltkék
Rám kacsintasz, mikor nyugovóra térek
Egy helyzet, mikor nem vagyok képes sírni, hiába szeretnék
Miért nem vagyok egy kicsit sem megrémülve?
Gyere most ide a melegbe
A felhőktől eltakart hold beárnyékol minket
Közel húztam magamhoz a hideg tested
Azt hittem sosem fogok felébredni ebből az álomból
Egy dallamot dúdolva, rururu…rarara…
Az áprilisi eső brutalitása
Miközben a bimbók nem virágoznak, a földre estem
Öntudatlanul az ajkaimba harapok ötször
Pusztán a fájdalom már nem elég
Rám kacsintasz, mikor nyugovóra térek
Egy helyzet, mikor nem vagyok képes sírni, hiába szeretnék
Miért nem vagyok egy kicsit sem megrémülve?
A melegben…
Mennyire keresed a fényt? – kérdezted tőlem sikoltva
A messzeségben, egy kis élet alig mozog a halvány kobaltkékben…
Az emberek azt gondolják, hogy éjjel-nappal szenvedek
A záporeső tapintása
A pillangó, mely nem tudja, hol van, megadja magát a méregnek, a könnyek folynak
Lassan remegve arra a döntésre jutottam
A te szempontodból nézve, ez más
A pillangó, mely nem tudja, hol van, csapkod kimerült szárnyaival
Szenvedés… szenvedés… szenvedés…
Megtaláltam a szenvedés végét
Lehet, hogy ez meghatározó
Ha össze kéne hasonlítanom valamivel, olyan, mint a hulló cseresznyevirág
Fájdalmat okozok ebben a múlandó állapotban
Jobb lenne, ha soha többé nem találkoznánk újra… ez szívtelenség
Szeretlek, de nem tudok veled újra találkozni. Bocsánat, hogy önző vagyok, hogy egyedül szeretnék lenni
Az utolsó éjszaka eljött, és ismét megfogtam a kezed
Egy pók összetekeredett fonala
Felnéztem az elmosódott égre
Még a nap is, mely irgalmatlanul ragyog lát engem, és gúnyolódva nevet rajtam
Szenvedés… szenvedés… szenvedés…
Amikre szükségem van, azok nem gyönyörű dolgok, hanem inkább olyanok, melyek összemocskolódtak
Ha össze kéne hasonlítanom valamivel, olyan, mint a zuhogó eső
Reszketek ezek között az ostoba körülmények között
Az utolsó szavak, melyeket neked adtam… találkozzunk újra…
Mindennapot a telefont bámulva, félelemben töltöttem
Rendben van, elmondom neked
Szeretlek, de nem tudok veled újra találkozni. Bocsánat, hogy önző vagyok, hogy egyedül szeretnék lenni
Az utolsó éjszaka eljött, és ismét megfogtam a kezed
A reggeli nap felkell, reggel 6 óra van, és mindent elfelejtettem, amit mondani akartam
Az utolsó éjszaka eljött, és ismét megfogtam a kezed
Búcsút veszek tőled
sadie - a fecskefarok maradványai {ageha no nakigara}
Elszenesítem a szívem, könnyek között, ellenállok a kényszerítő hangnak
Az űr egyre csak szélesedik
Te, ki nem ismersz gyötrődést sem fájdalmat, ki képes megérinteni téged?
Ma sem tudom kibírni…
Az áldozat azt jelenti, hogy létezik a szeretet
Az irrealitás tükröződik az égő szemeidben
Félek a nehézségektől szétszaggatott holnaptól
Az idő elszigetelésbe színeződött
A megsemmisített szárnyú pillangó maradványai
Most a piros mérlegek eltűnnek
Ez egy nem teljes vég egy olyan valóságban, ahol a békés viselkedésemmel kezellek, különben már rég a tudtodra adtam volna egy lehetőségeket nem hagyó válasszal
Ha meggondolom, a közeljövőben változni fog,
Könnyebb lenne abbahagyni a lélegzést
A hangom elviselhetetlen érzésektől és ingerültségtől remeg
Féltem az önuralmamtól, attól, hogy egy nap a szeretet gyűlöletté változik majd
Bizonyára megrémültem a gyengeségemtől
Azt hiszem, ez azért van, mert csak a türelmetlenségben tudok bánkódni, anélkül, hogy tudnám, mit kéne tennem
Azt akarom, hogy elmondd, ha valami fáj
A megbántás csak egy ok a fájdalomra, de nem értem meg, akárcsak az erőt az életre sem akarom megérteni
Nem akarok meghalni, de élni sem
Reszketek a gyöngeségben
Félelem a sötétségben, nem tudok visszanézni
Halassz? Ordítok és dolgokat követelek
Téged akarlak, és a szívedre gondolok
Értesítelek az erőltetett mosolyaimtól vett búcsúról
Az embernek nem kell elrejtenie a szomorú szívét
Merülsz. Merülsz. Képes vagy élni.
Csak szeretnélek nézni téged, ki mélyen a szívemben alszik
A zuhogó elvárások és a sértő hangnemek
Az igazság az, hogy félek, és fáj a szívem
Érted, ez mit jelent?
Félelem a sötétségben, nem tudok visszanézni
Nincsenek semmiféle válaszok vagy bármi más, mert ez egy olyan világ, amit senki sem képes megérteni
Téged akarlak, és a szívedre gondolok
Értesítelek az erőltetett mosolyaimtól vett búcsúról
Az embernek nem kell elrejtenie a szomorú szívét
Merülsz. Merülsz. Képes vagy élni.
Emlékszem a láthatatlan jövőtől való félelemre
A könnyeim nem fognak elapadni a magányos éjszakában
De nem vagyok egyedül, mert még ha külön is vagyunk, te mindig mellettem leszel
Becsapsz, és nevetsz rajtam
Nem félek az átható fájdalomtól
Jó leszek, ha a fájó testem képes lesz nevetni rajta?
Meghalhatok. Meghalhatok. Nem halhatok meg.
Minél jobban megismerlek,
Annál inkább kezdelek nem érteni
És eddig még nem látok semmiféle vörös fonalat*
Mert nem tudok nem bízni benned
Tarts meg engem
Hiába tudom, hogy hazugság, nem fogom elrejteni a fulladó szívem
Megfulladok az ajkaidban, elégedett leszek a melegedtől
Még most sem vagyok képes visszafordulni
Reszketek az esőben mely elkezdett esni
Esernyő nélkül
Mert félek a magánytól
Téged akartalak
És eddig még nem látok semmiféle vörös fonalat*
Mert nem tudok nem bízni benned
Tarts meg engem
Hiába tudom, hogy hazugság, nem fogom elrejteni a fulladó szívem
Megfulladok az ajkaidban, elégedett leszek a melegedtől
Még most sem vagyok képes visszafordulni
Bólintottam a sóhajjal keveredő szavaidra
„Újra képesek leszünk együtt nevetni a nézeteltéréseinken”
El akarom ezt hinni
És eddig még nem látok semmiféle vörös fonalat*
Mert nem tudok nem bízni benned
Ha meg van írva, hogy mindennek vége lesz egyszer,
Mi örökkévalóak leszünk
Ha azt mondják, semmi sem biztos
Mi megesküdhetünk a holnapra
Tarts meg engem
Hiába tudom, hogy hazugság, nem fogom elrejteni a fulladó szívem
Megfulladok az ajkaidban, elégedett leszek a melegedtől
Még most sem vagyok képes visszafordulni
A magány képe, melyet összekevert színekben láttam
Elolvad a szemeim előtt
Ügyesen leveti a látszatott
Az önuralom ideálja iránt érzett függőség által manipulált
Nem bírom megtartani az egyensúlyt a koponyámban
„Valami nevet”
Eltorzulok
Miközben elveszítelek
A nyakamra bízom az összekuszált irányt
Ragaszkodás a felszínen
Vetkőzd le az igényt!
A letépett szégyenem miatt
Elájulok az agóniában, ezt a kifestetlen arcot eltorzítja az igazság
„Valami nevet”
Ezeket a bánat érzelmeket díszítem
Ez a kellemetlen létezés hányingerért kiállt
Ragaszkodás a felszínen
Vetkőzd le az igényt!
Nem tudom megragadni kinyúló kezed
A gondolataim elszóródnak és egymásba olvadnak
Az elenyésző napok bámulják a hervadó és elenyésző képeket
Neked még a nyomtatott álmok is el fognak tűnni
A fogaskerék egyik részében vagy
Nemsokára remegni kezdek valamitől, ami megakadt a torkomban
Tudom, hogy a fények között árnyék rejtőzködik
Azok a tapasztalatlan napok darabokra törnek
Meg vagyok terhelve az álmomban
Összezavarodok tudva, hogy semmi sem tud megmenteni
Hirtelen kiszáradok
Álmodok
És habár továbbra is lenyom
A tévedés mély…
A könnyek túlcsordulnak ennyi idő után
Nem tudom megragadni kinyúló kezed
Nem tudom megragadni kinyúló kezed
A gondolataim elszóródnak és egymásba olvadnak
Az elenyésző napok bámulják a hervadó és elenyésző képeket
Addig, amíg a hangom lepattogzik, nem lehet többé hallani
Te, ki ismered ezt a fájdalmat, nem sokára újra el fogod ásni itt azokat a magokat
Abban reménykedsz, hogy a virágok, melyek megváltoztatták színűket, egy nap majd kivirágoznak
Te, ki ismered ezt a fájdalmat, megöntöznéd őket?
Anélkül, hogy megremegnél
A színes virágok, melyeket még sosem láttál, utánad kiáltanak
Hé, a kifejezéseimet nézed
Szóval képes leszel olyan szavakat találni, melyek nem fogják megbántani az érzelmeimet, ugye?
„Az, hogy nem tudtunk hinni egymásban a…?” Te hibád?
„Az, hogy nem tudtam hinni benned az…?” Én hibám.
Valahányszor csak nevetek, az arcod annyira vigasztalan
Azért van ez, mert akkor nevetek, mikor neked össze van törve a szíved? [és így…]
Ezért megint csak elmenekülök a szavaid elől
Elmélyítettem a sebeidet mikor megfosztottalak a helyedtől
„Nem vetted észre?” Nem erről van szó.
„Úgy tettél, mintha nem vennéd észre.” Csak megpróbáltalak elkerülni.
Hallom, ahogyan újra meg újra a nevemet szólítod
De én csak befogtam a füleim és megint azokat a csöndes szavakat ismételtem
[„sajnálom”]
Valahányszor utánam sóvárogsz [utolsó csokor]
A szívem lemállik
Kétségbeesetten keresed a megfelelő szavakat [utolsó csokor]
Mert [te azt hiszed] ez az egyedüli hely létezik a számodra
Valahányszor [azt mondod,] szeretsz, az érzéseim lemállanak
Most már nem tudsz vissza menni arra a helyre [utolsó csokor] mely az életed értelmévé vált
[ah] Még mindig össze vagy zavarva, de a fonal mely [összeköt minket] már megkeményedett
[Valahányszor csak nevetek, az arcod annyira vigasztalan
Azért van ez, mert akkor nevetek, mikor neked össze van törve a szíved?]
Valahányszor utánam sóvárogsz [utolsó csokor]
A szívem lemállik
Kétségbeesetten kerested a megfelelő szavakat [utolsó csokor]
Mert [te azt hiszed] ez az egyedüli hely létezik a számodra
Valahányszor [azt mondtad,] szeretsz, az érzéseim lemállottak
Még mindig engem hívsz, újra meg újra, a csengőhangod azért könyörög, hogy fogadjam a hívásod
Újra meg újra, ismételten, eszembe jut mennyire megbocsátatlanul kegyetlen voltam veled
Kérlek, ne sírj újra, csak azért, mert nem voltam képes szeretni téged
Újra meg újra, ismételten, azt kívánom, bárcsak ne szeretnél engem soha többé
Azt akarom, hogy neheztelj rám, hogy egyszerűen csak törölj ki az emlékeidből
Azt akarom, hogy feledkezz meg rólam
Ez a dal az utolsó virág, melyet neked adok, akárcsak az utolsó darab szeretet is
Most, mindennél jobban, rájövök, mennyire kegyetlen is vagyok valójában
AJÁNLOM AZ OLDALT
